A  MAGYAR  JOGÁLLAM  KIALAKÍTÁSA 


NEM VOLT RENDSZERVÁLTÁS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBAN 


                                                                                                                                                                                                                                           Nem lehetett hallani, olvasni olyan a bíróságot érintő rendszerváltó változtatásról, olyan koncepcióról, cselekvési tervről, intézkedési sorozatról, amely azt a lépést jelenthette volna, amelyet a diktatúra bíróságának kell megtennie ahhoz, hogy a demokrácia, a demokratikus jogállam bíróságává váljon.


Ehhez kapcsolódóan érdemes idézni a Legfelsőbb Bíróság 2001 évben hivatalban lévő elnökének egyik napilap 2001 október elsején megjelent számában - 11 évvel a rendszerváltás után - nyilvánosságra hozott nyilatkozatát:

„A jogállam kialakítása folyamatosan zajlik a bíróságokon, a bírói karon belül. Ennek egyik oka, hogy a rendszerváltás során a bírói kart semmilyen átvilágítás nem érintette.”

" Miért nem történt meg a jogállam kialakítása a bíróságokon közvetlenül a rendszerváltást követően, ez miért folyamat jellegű és miért nem egy rövid idő alatt véghezvitt cselekvéssorozat? " /  Idézet a A RENDSZERVÁLTÁS TITKOS FORGATÓKÖNYVE  című könyvből. /

Idézet az Európai Emberi Jogi Bíróság határozatából: „Az Egyezmény egyáltalán nem engedi meg a vélemény nyilvánítás szabadságának korlátozását a politikai beszédek, vagy az általános érdeklődésre számot tartó kérdések körében.”

Magyar jogállam - a befejezetlen mű 

A  magyar jogállam a rendszerváltás után 30 évvel még mindig befejezetlen műnek tekinthető. A békés átmenet révén létrejött magyar rendszerváltás az igazi változások bekövetkezte helyett az átmentés lehetőségét jelentette. A békés átmenet révén a kádári időszakból intézmények, személyek maradtak mozdítatlanságban és mint hatalmi tényezők az alakuló új jogállam részévé váltak. Nem lett igazi demokrácia.

Nem történt meg a bíróságok, bírák, ügyészségek, ügyészek átvilágítása. A rendszerváltás után is fennmaradt a diktatúra értékítélete, amely alapján a bűnösség és tisztesség igen sok esetben a Kádár-rendszer iránti hűség vagy engedetlenség következményeként adományozott állapot volt.

Jogállam tekintetében van egy  megkérdőjelezhetetlen alapfeltétel, mégpedig az, hogy csak létező jogszabályok alkalmazásával emelhető vád és hozható ítélet. Amennyiben egyetlen olyan eset is létezik, ami azt mutatja, hogy a bíróság nemlétező jogszabály alkalmazásával hozott ítéletet tart hatályban és az ügyészség ennek ismeretében sem folytat le törvényességi vizsgálatot és nem kezdeményezi ezen ítélet, másodfokú határozat felülvizsgálatát, akkor már általánosságban nem lehet jogállamról beszélni.

Részletek Baranyai József  A RENDSZERVÁLTÁS TITKOS FORGATÓKÖNYVE című könyvéből:

MAGYAR JOGÁLLAM

A DIKTATÚRA BÍRÓSÁGA LETT A DEMOKRÁCIA BÍRÓSÁGA

Diktatúrában, demokráciában az emberek életéhez talán legközelebb álló hatalmi ág a bíróság, amely mint a hatalom szerves része, diktatúrában az elnyomást, demokráciában a szabadságot hivatott biztosítani. Amikor a diktatúrából egyik napról a másikra demokrácia lesz, akkor igencsak fura helyzet áll elő, ugyanis az elnyomás törvény általi kikényszerítésére, a megtorlás, megfélemlítés jogi eszközökkel történő érvényesítésére szakosodott bíráknak hirtelen irányt kell váltaniuk, mi több, azt kell tenniük, ami ellen még az előző napon küzdöttek, a szabadságot, a demokráciát kell szolgálniuk.

A szabadság és demokrácia szolgálata pedig nem csupán jogalkalmazás kérdése, hiszen a jognak több olvasata is lehetséges. Sokkal inkább szemlélet, felfogás, értékítélet kérdése, amely nem egyik napról a másikra alakul ki, mint ahogyan nem is változik meg egyik napról a másikra. Ez hosszabb ideig tartó folyamat, amely címercserével, a bélyegzők cseréjével együtt nem megy végbe.

A békés rendszerváltás kormánya a demokrácia cseppekben való adagolását választotta, nehogy megrészegedjen a nép a túl nagy dózistól.

A demokrácia fontos fokmérője az igazságszolgáltatás törvényes és pártatlan működése. A tárgyilagos, elfogulatlan ítélkezésre való alkalmasság alapvető feltétele pedig a bírák feddhetetlen múltja. Ha valaki ma a szakmai megfelelősége mellett egy szélsőséges párt tagja lenne vagy nyíltan szélsőséges eszméket vallana, a megtorlást, megfélemlítést célul kitűző szervezetben szerepet vállalna, esetleg egy elnyomó hatalom deklaráltan elkötelezett híve lenne, akkor alkalmatlannak találnánk arra, hogy bíró vagy ügyész legyen, még talán úgy is ha felszólításra kilépne ebből a szélsőséges pártból, felhagyna bírált tevékenységével.

Azt talán kevesen vitatják, hogy az MSZMP diktatórikus, szélsőséges párt volt, amely egy megfélemlítésen, megtorláson alapuló, elnyomó, parancsuralmi rendszer vezető politikai erejeként működött.

A rendszerváltás után a bírák, ügyészek egy része nem azért lépett ki az MSZMP-ből, mert elege lett belőle, mert nem értett egyet a párt politikájával, hanem azért mert erre kényszerült. A köztársasági elnök jelölése során fölöttébb nagy hangsúlyt kapott a pártpolitikusi múlt felemlítése. A diktatúrából átigazolt bírák több mint nyolcvan százaléka pártpolitikai múlttal rendelkezett, a többség mint egyszerű párttag, meghatározatlan számban viszont mint egykori pártfunkcionárius, vagy volt pártbíró lett a független bírói hatalom birtokosa.

A bírák többsége persze a diktatúrában is köznapi ügyekkel foglalkozott, köznapi polgári peres vagy büntetőügyekben ítélkezett, e fejtegetések kapcsán nem is róluk van szó.
Volt azonban egy kisebbség, amelynek feladata a diktatúra akaratának, erejének jogi eszközökkel történő érvényesítése volt. Őket igen alapos szelekció révén választották ki, kevés volt a hatalommal való együttműködés szándéka, az erre vonatkozó kinyilatkoztatás. Jóval több kellett ennél, igazi elkötelezettségre, elhivatottságra volt szükség a párt, a párt politikája és az eszme iránt.

Ők elvi és szervezeti szinten is erős szállal kötődtek a diktatórikus hatalomhoz. A diktatúra hatalmi elitjének nyilvántartott, megbecsült, fontos tagjai voltak. Szemléletükben, értékrendjükben, látásmódjukban megingathatatlanul azonosulniuk kellett a diktatúrával, mert csak így lehettek képesek a diktatúra elvárásai szerint dönteni. A diktatúra iránti kétségbevonhatatlan elkötelezettségük jelentette a garanciát a diktatúra akaratával
egyező szocialista törvényesség érvényesítésére.

Róluk nagy jó indulattal és a csodák befogadására képessé tevő hit birtokában is nehezen hihető, hogy egy nap vagy akár több nap alatt képesek lettek demokratává válni, hogy a címercserével varázsütésre megváltozott szemléletük, értékrendjük. Akinek zsigereibe ívódott a diktatúra szellemisége, értékrendje, felfogása, arról nehezen hihető, hogy egyik napról a másikra a szabadság, a demokrácia elvei, értékfelfogása szerint lesz képes dönteni és cselekedni.

Az ember nem gép, nem átprogramozható szerkezet, ezért vannak akik úgy gondolják, hogy ennek megváltoztatása legalább akkora feladat lenne mint a folyók irányának megváltoztatása.

A rendszerváltás óta még egyetlen kormány sem volt képes garantálni a jogbiztonság olyan mértékét, hogy minden esetben, kétséget kizáróan feddhetetlen múltú bírák ítélkezzenek, olyanok, akikről biztosan tudható, hogy nem voltak pártbírák, mivel a rendszerváltás óta nem került sor a bírák átvilágítására.

Aki a rendszerváltás időszakában vagy utána elővette, feszegette ezt a témát, annak burkolt vagy nyílt fenyegetéssel adták tudtára, hogy erről jobb hallgatni. De mi magyarok ismerjük magunkat, tudjuk, amíg itt megoldás nem születik, addig újra és újra előkerül, még hangsúlyosabban, még nagyobb vihart kavarva, míg nem lavinaként sodorja magával azokat is, akiknek felelőssége nincs is benne.

Ki vitatná, hogy egy bíró szellemisége, értékítélete, meggyőződése jelentősen befolyásolja jogalkalmazói tevékenységét, irányt mutat a helyes és helytelen eldöntésében. Például, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a diktatúra iránt elkötelezett bírák számára a kapitalizmus a bűn, a gazdasági fertő volt, a kapitalista szemléletű ember pedig megrögzött bűnöző. Ez feltételezhetően nem múlt el nyomtalanul, így aztán a sikeres vállalkozó, akinek jelentős vagyona, magas jövedelme van valószínűen inkább ellenszenvre mint pártatlanságra számíthat az egykori pártbíró szemében, aki őt a tudatalattiban rögzült ellenségkép alapján eleve bűnösként kezeli ha a bíróság elé kerül.

A tudatalattiban rögzült ellenségkép alapján a média is kitüntetett területnek számít, hiszen egy igazi pártbíró szemében a jobboldali újságíró eleve reakciós, ilyen esetben az opportunista hajlam szerencsés tényezőnek mondható.

Még kritikusabb, ellentmondásosabb a volt pártbírák szerepe a diktatúra idején indított politikai koncepciós perek felülvizsgálata során. Ilyen politikai koncepciós per felülvizsgálata során a törvénysértés felfedése, elismerése egyenlő lenne barátai, elvtársai elárulásával, saját múltja megtagadásával. Emiatt eleve nem várható pártatlanság, elfogulatlan tárgyilagosság.

Ez paradox helyzet a volt politikai perek elítéltjei, a diktatúra üldözöttjei számára is, hiszen számos esetben attól a bírótól kell jogorvoslatot kérni, aki ezt a törvénysértő ítéletet a diktatúrában meghozta.

Tény, hogy a ma ítélkező bírák közül számosan egyaránt esküt tettek a diktatúrára majd a demokráciára. Az emberi jogok igazságszolgáltatásban történő érvényesülése szempontjából nézve is sajátos helyzetet teremtett a rendszerváltás, hiszen ma azoknak a bíráknak is a demokrácia szelleme és szabályai szerint kell ítélkezni, akiknek a diktatúra viszonyai jelentették a kedvezőbb, eszmei, érzelmi szempontból jobban megélhető élethelyzetet.

A békés rendszerváltás után egyesek több alkalommal is megpróbálkoztak nagy nyilvánosság előtt zajló vitát kezdeményezni az igazságszolgáltatás helyzetéről, így például a bírák átvilágításának elmaradása, a múltból hozott pártosság, elfogultság, az önellenőrzés, egy új működési szabályzat megalkotása tárgykörében, ám ezt ismételten erélyes hangnemben utasították vissza, azzal, hogy árt a bíróság tekintélyének.

Mindenki tudta, hogy ez nem a bíróság tevékenységét és tekintélyét, hanem a rendszerváltás után kialakult állapotot, a rendszerváltás rendezetlenségét érintő, kimondottan politikai kérdés, amit a bíróság bevonása nélkül kell megvitatni, hiszen a bíróság nem politizálhat. Mellesleg ilyen érvekkel, ilyen indokkal a rendszerváltás is megakadályozható lett volna.

A múltban az emberekbe kódolt félelem, a hallgatás üdvözítő voltának még nem halványuló emléke könnyű terepet ígér a szólásszabadságot hatalmi előjogok alapján korlátozni kívánó hatalmi tényezőknek. Mert vannak, akik a testületi tekintély megóvásának szükségességét biztosító bírálhatatlanság kikényszerítésére hivatkozva vagy éppen a közbizalom megingása miatti felelősségérzettől áthatva igyekeznek elfojtani a bírálatot, megakadályozni a diktatórikus joggyakorlat továbbélését bizonyító példák, konkrét esetek nyilvánosságra hozatalát.

A diktatúra sajátos szervezeti rendszerében a bíróságoknak, ügyészségeknek kitüntetett szerepük volt. A diktatúra hatalomérvényesítésének, önvédelmi intézkedéseinek terepe meghatározó részben a diktatúra ügyészsége, bírósága volt. A pártitkárok nem helyeztek vád alá és nem ítéltek el senkit. A pártállami bíróság, ügyészség mondta ki azt, amit a pártbizottságon megfogalmaztak. A bírák és ügyészek egy része közvetlen kapcsolatban állt a pártbizottságokkal, ez az arány az összlétszámon belül csak becsülhető, az amúgy is titkos adatokat valószínűen a rendszerváltás előtt megsemmisítették.

A pártbizottságokkal szoros kapcsolatban álló ügyészeknek, bíráknak az állampárti hierarchiát figyelembe vevő besorolásuk volt, például egy megyei bíróság bíráját nem utasíthatta a városi pártbizottság funkcionáriusa, ő csak a megyei pártbizottság osztályvezetőjétől vagy rangban e felett álló funkcionáriustól kaphatott utasítást. Ezt egyébként is presztízskérdésnek tekintették az érintettek.

Pontos leosztás, a párthierarchia vonalát követő szervezeti besorolás nélkül nem is működhetett volna olajozottan a diktatúra gépezete. Viták, ütközések, sértődések lettek volna, ha nincs pontosan kijelölve a hatalomérvényesítésben szerepet játszó személyek helye, rangja.

A diktatúra idején az állampárt politikai bizottsága, a KB titkárai a legfőbb ügyészségen és a legfelsőbb bíróságon keresztül érvényesítették akaratukat, gyakorolták hatalmukat, e nélkül akaratuk érvényesíthetetlen politikai akarat lett volna. A bíróságok, ügyészségek pártszervezetei a hatalom és az ideológia iránti elkötelezettség érvényesülése felett őrködtek.

A diktatúra idején a bíróság az elnyomó hatalmi gépezet legfontosabb egysége volt. A diktatúra bírósága kötelezően végrehajtotta az állampárt utasításait, noha azok számos esetben az akkori hatályos törvényekkel ütköztek, mi több, megvalósították az akkori törvények szerinti igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények, így a hivatali visszaélés, mentőkörülmények elhallgatása és hamis vád tényállásait.

Tagadhatatlan, a magyarországi diktatúra bírósága lett a magyar demokratikus jogállam bírósága.

Az állampolgárok elvárása szerint viszont a diktatúra bírósága és a demokratikus jogállam bírósága között legalább akkora különbség kellene, hogy legyen, mint amekkora különbség van a diktatúra és a demokrácia között.

A rendszerváltás nem terjedt ki a bíróságok átszervezésére, személyi állományának átvilágítására, a demokratikus jogállam állampolgárainak igényét kielégítő, a demokratikus jogállam követelményeinek maradéktalanul megfelelő működési szabályzat és eljárási rend megalkotására, a független és ellenőrizetlen hatalommal felruházott bíróság önellenőrzési mechanizmusának, adminisztratív rendjének, szervezeti feltételeinek kidolgozására.

Ez politikai, államszervezési, jogalkotási és nem a bíróságok tekintélyét érintő kérdés.

Az állampolgárok demokráciában, jólétben szeretnének élni, olyan demokráciában, amely biztos alapokon nyugszik, amelyben létezik a jogbiztonság és amelyben egyértelmű, vitathatatlan a jogértelmezés.

Az Antall-féle békés rendszerváltás azt eredményezte, hogy a hatalmi ágak között létezik egy a diktatúrából átemelt, diktatórikus gyökerekkel és hagyományokkal rendelkező – nem választott és nem választható – hatalmi ág, az igazságszolgáltatás, amely legfőbb őre kellene, hogy legyen a demokráciának, a demokratikus jogállamnak.

Az igazságszolgáltatás ellenőrizhetetlen és leképezhetetlen személyi összetételű testület kezében van, amelyben egyszerre van jelen a diktatúrából hozott szemlélet és értékítélet valamint a jogállam, a demokrácia iránti elkötelezettség.

Nem lehet tudni a diktatúra bírái közül kik voltak pártbírák, a pártállam elkötelezett hívei, kik közömbösek és kik voltak a diktatúra ellenségei.

Ezek a kételyek igen jelentős bizonytalansági tényezőt, az elfogultság, a pártatlanság, a tisztességes bírósági eljárás érvényesülése tekintetében megbecsülhetetlen kockázati tényezőt jelentenek főként a sajtóperek, a kapitalista gazdaság cselekményeinek megítélésében vagy akár választásokkal kapcsolatos jogviták eldöntésében, továbbá a szólásszabadság értelmezésében, az emberi jogi panaszok, a gyülekezési szabadság
megítélésében és nem utolsó sorban a diktatúra idején indított politikai koncepciós perek felülvizsgálata során.

A politikai koncepciós perek pikantériája, hogy ezen ügyekben is a bíróság hozott ítéletet, noha a perek vádlottjai nem a törvénnyel, hanem az állampárttal kerültek szembe.
Ehhez kapcsolódóan érdemes idézni a Legfelsőbb Bíróság elnökének egyik napilap 2001 október elsején megjelent számában nyilvánosságra hozott nyilatkozatát:

„A jogállam kialakítása folyamatosan zajlik a bíróságokon, a bírói karon belül. Ennek egyik oka, hogy a rendszerváltás során a bírói kart semmilyen átvilágítás nem érintette.”

A Legfelsőbb Bíróság elnökének nyilatkozata az állampolgár részéről úgy értelmezhető, hogy a bíróságokon csak részlegesen, meghatározhatatlan körben és mértékben teljesült a jogállamiság, a jogbiztonság, a demokrácia érvényesüléséhez nélkülözhetetlen átalakulás, és meghatározhatatlan körben, mértékben nem sikerült megváltoztatni azokat a viszonyokat, amelyet a diktatórikus múltban a pártállami hatalom akaratának érvényesítésére kiválogatott bírák szemlélete, erkölcsi értékrendje, viszonyulása tükröz illetve jelenít meg.

Ez viszont kétségessé, egyes esetekben lehetetlenné teszi a diktatúra időszakában politikai koncepciós perekben hozott határozatok pártatlan és tárgyilagos felülvizsgálatát.
Az is elgondolkoztató, hogy e megnyilatkozáson kívül nemigen lehetett hallani a bíróságot érintő rendszerváltó változtatásról, olyan koncepcióról, cselekvési tervről, intézkedési sorozatról, amely azt a lépést jelenthette volna, amelyet a diktatúra bíróságának kell megtennie ahhoz, hogy a demokrácia, a demokratikus jogállam bíróságává váljon.

Nem tudható, hogy konkrétan milyen mögöttes tartalomra utalt a Legfelsőbb Bíróság elnökének nyilatkozata, milyen elképzelések, intézkedések segítették a jogállam kialakítását a bíróságokon. Amennyiben voltak erre irányuló koncepciók, azok titkosak maradtak, noha az állampolgároknak joga és igénye lett volna ezek megismerésére.

Látjuk, tudjuk, a titkok és csodák országában élünk!

Mi köznapi és köznapibb állampolgárok, akik soha nem lehetünk egyenlőbbek – jó esetben egyenlők – nem tudhatjuk, hogy meddig jutott a jogállam kialakítása a bíróságokon, amely viszont 2001 októberében még javában zajlott. Jogos kérdésünk: mikor és kitől lehet erről részletesen hallani? Egyáltalán miért titkos a bíróság átalakításának és átvilágításának kérdése illetve problémája?

Még jó, hogy a rendszerváltásról szóltak, és az erre vonatkozó információt nem titkosították ötven évre.

Számos állampolgár nevében az is megkérdezhető: miért nem történt meg a jogállam kialakítása a bíróságokon közvetlenül a rendszerváltást követően, ez miért folyamat jellegű és miért nem egy rövid idő alatt véghezvitt cselekvéssorozat?

Ha pedig ez a rendszerváltás titkos forgatókönyvében a hatalomátadás megjelölt feltétele volt, akkor ki kell mondani – örökre úgysem titkolható –, hogy a bíróságokon nem történt meg – mert a titkos alku miatt nem történhetett meg – a rendszerváltás.

A bíróság az állampolgárok felett közvetlen hatalmat gyakorló független hatalmi ág, nem mindegy, hogy egy demokratikus szemléletű, felépítésű testület vagy diktatórikus szemlélettel és ideológiai kötődéssel, állampárti értékrenddel, diktatórikus jogalkalmazási tapasztalattal, rutinnal rendelkező bíróság jutott független, ellenőrizetlen hatalomhoz.

Mivel a diktatúra bíróságából jött létre a demokratikus jogállam bírósága, így a rendszerváltó folyamatból a bíróságot sem lehet kiemelni. Azt a magyar állampolgárok soha nem fogadnák el, hogy a magyar rendszerváltásban továbbra is érvényesülő elv, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, vannak, akiknek keresztül kell menni a tisztítótűzön és vannak akiknek nem.

REFORMKÖRÖK A BÍRÓSÁGOKON

A kilencvenes évek elején, a rendszerváltást követően többször lehetett hallani arról, hogy egyes bíróságokon reformkörök, reformcsoportosulások jöttek létre azokból a bírákból, akik szívügyüknek tekintették az új, jogállami bíróság létrehozását.
Reformelképzeléseik nagyjából egyeztek, így például a „demokráciaszűrő” létrehozása, a bíróság működési szabályzatának újraalkotása, az önellenőrzés megvalósítása, a bíróságokon etikai fórum létrehozása vagy például a bíróságok vezetőinek kiválasztása, feddhetetlenségi szűrése, átvilágítása tekintetében.

Úgy gondolták, hogy kezdeményezésük érdeklődést és támogató segítséget vált ki a társadalomból, mi több a politika irányából is, hiszen most van itt a nagy változások, változtatások ideje és ők kívülről kapják meg majd azt az erkölcsi illetve politikai támogatást, amely reformelképzeléseik végig vitelét segíti.

A kezdeményezők remélték, hogy mozgalmuk felerősödik és a változtatásokat szorgalmazó irányzat vezéralakjai lesznek, majd pedig a változtatásokat ellenzőkkel szemben ők juthatnak vezetői posztokhoz, így személyükben is garantálhatják a bírósági reform gyors véghezvitelét.

Mint az állampolgárok többsége, ők is csalódtak a rendszerváltásban. A politikától semmilyen támogatást nem kaptak, mozgalmuk csupán a szóbeszéd szintjén terjedhetett, médianyilvánossághoz egyáltalán nem jutottak, a változtatásokat ellenzők kiszorították őket, súlytalanná váltak, így mozgalmuk reformtörekvéseikkel együtt elhalt.

A köznapi állampolgár szemszögéből nézve pedig az lenne a kívánatos, ha a bíróságon belül a reformok iránt elkötelezett, reformelképzelésekkel rendelkező bírák fogalmaznák meg a szervezeti struktúra, a működési szabályzat, az önellenőrzés, az erkölcsi követelmények tekintetében az új elvárásokat, a változtatásokra irányuló javaslatokat, akár e célok képviseletére reformköröket, reformcsoportokat alkotva, a már ismert példa folyatásaként.

A köznapi állampolgár szemszögéből nézve persze már az is jelentős előrelépés lenne, ha nyilvánosságra kerülne a bíróság jelenlegi működési szabályzata illetve szervezeti szabályzata – közzétennék az interneten –, megismerhetővé válna a bíróság jelenlegi önellenőrzési mechanizmusa, közzétennék a Rákosi-időszakban majd Kádár idején hozott és hatályba léptetett titkos jogszabályokat, tájékoztatást adnának róla, hogy ezeket mikor, milyen jogszabállyal törölték vagy még léteznek-e hatályban lévő titkos jogszabályok.

A TITKOS JOGSZABÁLYOK

A Rákosi idején született titkos jogszabályok egy részét a jogszabályhelyek lejegyzése miatt teljesen más cím alatt, más tartalomra utaló megnevezéssel jelentették meg a közlönyökben. Erre példa a katonák dezertálását súlyos fegyházbüntetéssel illetve halálbüntetéssel sújtó titkos jogszabály jegybanki jogszabályként való közzététele.

Egy televíziós műsorból ismerhettük meg annak a kiskatonának a történetét, aki vadászrepülőgéppel akart külföldre szökni és akit a szökés kísérlete miatt tizenegy év fegyházbüntetésre ítéltek. Miniszteri utasításra a szüleit is fegyházbüntetéssel sújtották, pedig ők nem tudtak fiúk tervéről. Az ártatlan szülőket – akik nem voltak részesei, segítői a szökési kísérletnek, de nem is tudtak róla – az akkor létező és nyilvános jogszabályok alapján nem lehetett volna vád alá helyezni és elítélni. A miniszter szóbeli utasítása az akkori ismert törvények szerint sem számított a bíróság által – a büntetőjogi felelősség megállapítására és büntetés kiszabására – alkalmazható jogszabálynak.

A diktatúra és a demokrácia közötti jogfolytonosság alapján az ártatlanul elítélt szülők – akiknek úgy tudni a vagyonát is elkobozták – ma is, a rendszerváltás után is büntetett előéletű személyeknek számítanak. Nem lehet tudni, hogy pontosan vagy akár nagyságrendileg mekkora a titkos jogszabályok alkalmazásával született ítéletek száma, csupán azt lehet tudni, hogy ezek jogkövetkezményei ma is érvényesek.

Felderíthetetlen, hogy a kádári diktatúra idején mennyire szűkült le a titkos jogszabályok köre, történtek-e hivatalos intézkedések azok egészének vagy részének törlésére, vagy csupán titkos pártutasítás rendelkezett arról, hogy a továbbiakban mellőzni kell azok alkalmazását, ami valójában azt is jelentheti, hogy ma is hatályban lévő, ám a nyilvánosság előtt ismeretlen diktatórikus jogszabályok léteznek egy demokratikus
jogállam jogrendjében.

Közismert, hogy a kádári diktatúra idején is alkalmaztak titkos jogszabályokat, politikai koncepciós perekben a hatályos joganyagban nem található jogszabályok megsértésére hivatkozva állapították meg a büntetőjogi felelősséget, erre konkrét példa az ENERGETIKA-perben született ítélet.

Az ENERGETIKA-perben  hivatkozás szintjén megnevezett jogszabályokat – amelyre alapozva a bíróság a büntetőjogi felelősséget megállapította – az Igazságügyi Minisztérium Jogi Főosztálya sem volt képes beazonosítani, de az nem szerepel a Magyar Közlöny egyetlen számában sem.

A titkos jogszabályok létezése illetve megszüntetése politikai, jogpolitikai kérdés, amelynek rendezése elkerülhetetlen a rendszerváltás befejezéséhez.

Jogállam tekintetében van egy vitathatatlan kritérium és megkérdőjelezhetetlen alapfeltétel,mégpedig az, hogy csak létező jogszabályok alkalmazásával emelhető vád és hozható ítélet. Amennyiben egyetlen olyan eset is létezik, ami azt mutatja, hogy a bíróság nemlétező jogszabály alkalmazásával hozott ítéletet tart hatályban és az ügyészség ennek ismeretében sem folytat le törvényességi vizsgálatot és nem kezdeményezi ezen ítélet, másodfokú határozat felülvizsgálatát, akkor már általánosságban nem lehet jogállamról beszélni.

A rendszerváltás kezdete óta mindegyik igazságügy-miniszter találkozott ezzel a problémával és hallott az Energetika-perről mint a diktatórikus jogalkalmazás iskolapéldájáról, de egyiknek sem sikerült elérni, hogy Magyarországon megvalósuljon a jogállam azon alapvető feltétele, hogy csak létező jogszabályok alkalmazásával hozott bírósági ítéletek tarthatók hatályban.